Az országos lótenyésztő egyesületek régi törekvésüket valósították meg azzal, hogy megteremtették tagságuk és minden érdeklődő számára a központi lótenyésztési adatbázisban tárolt adatokhoz a közvetlen hozzáférés lehetőségét. A 17 országos lótenyésztő egyesület szövetsége, a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (MLOSZ) 2023 tavaszán nyilvánossá teszi az új informatikai fejlesztését, amelyet az eddig megszokott https://mlosz.hu/ internetcímen találnak majd meg az érdeklődők. Az új portál felváltja az MLOSZ mára már elavult honlapját, de a megújult oldal messze túlmutat egy általános weboldal lehetőségein: a megszokott alap tartalmak mellett hiteles lóadatokhoz, pedigrékhez, egyedi, kereskedelmi és tenyésztésszervezési online szolgáltatásokhoz, szakmai tudástárhoz is hozzáférhetnek majd a felhasználók.

Az MLOSZ vezetésére 2019-ben Bélley Mártát kérték fel, hogy a korábban elmaradt vagy sikertelen informatikai fejlesztések után olyan, mindenki számára elérhető adatszolgáltató rendszert hozzon létre kollégáival közösen, amely a meglévő adottságokat figyelembe veszi, ugyanakkor hiánypótló, előremutató és a széles körű, remélhetőleg érdeklődő publikumot kiszolgálja. Az új, tavasztól elérhető adatszolgáltató rendszert az MLOSZ főtitkára mutatja be olvasóinknak. „A lótenyésztés nyilvántartásának fejlesztése a szakmát évtizedek óta, folyamatosan foglalkoztatja. Ritkán adódik ugyanakkor, hogy egyszerre áll rendelkezésünkre megfelelő szakmai és fejlesztői tudás, valamint finanszírozási lehetőség. A most elkészült, bevezetés előtt álló fejlesztésen a szakmai munkát már 2020-ban elkezdtük, az Agrárminisztérium pedig 2021-2022. években szép összeggel, összesen 30 millió forinttal járult hozzá az informatikai fejlesztéshez. 

A két részből álló informatikai fejlesztésünket LARA, illetve LARA-WEB néven neveztük el. A LARA a Lótenyésztési Adatszinkronizációs Rendszer és Adatbázis névből eredő mozaikszó, a LARA-WEB pedig értelemszerűen a LARA rendszernek a webes kiterjesztése. Jelenleg a jogszabályoknak megfelelően a tenyésztési hatóság, a NÉBIH üzemelteti azt a központi lótenyésztési adatbázist, amelyet az MLOSZ és más elismert lótenyésztő szervezetek a nap-mint-nap felvett lóadatokkal folyamatosan feltöltenek. Ez a sokszázezer ló adatait tartalmazó központi adatbázis azonban a külső felhasználók számára eddig nem volt elérhető. Ezt a központi, hitelessé minősített adatbázist az új fejlesztés (LARA) segítségével az MLOSZ saját használatra ma már folyamatosan átszinkronizálja. Vagyis létrehoztunk egy kvázi tükrözött hiteles lóadatbázist az MLOSZ keretében, így ehhez az alapadatbázishoz a LARA-ban bármilyen kiegészítő adat hozzáfűzhető már most is és majd a későbbi fejlesztések eredményeként is (pl. sporteredmények). Mindez természetesen úgy jöhetett csak létre, hogy az MLOSZ tagszervezetei egységesen kialakították a szövetségi fejlesztési elképzelést, továbbá a NÉBIH-hel együttműködési megállapodást kötöttünk az adatok folyamatos frissítésére.

 

 

A LARA rendszer 2021. decembere óta működik élesüzemben és szolgálja a szakmai háttérfeladatokat. Ebből a rendszerből állítunk ki lóútlevelet, ez szolgál a jövőben méneskönyvek készítésére, és a LARA rendszer létrejöttével tudtuk elkezdeni a webfejlesztésünket is. A rendszer és adatbázis, valamint a webfejlesztéshez kialakított kereső modulok létrehozása Papp Zoltán fejlesztő érdeme, kisebb-nagyobb projektek kapcsán
közel húsz éve dolgozunk vele. Zoli dolgozott már a NÉBIH-nél üzemelő lónyilvántartás kezdeti fejlesztésein is, így nagyon jól ismeri a lótenyésztés-szervezés szakmai és informatikai összefüggéseit.

A fejlesztésünk másik ága a LARA-WEB, egy olyan különleges, mondhatni nemzetközi szinten is egyedülálló portál, amely a hiteles központi lóadatbázisból szinkronizált lóadatokat és egyéb kapcsolódó adatokat folyamatosan képes „on the fly” elérni, nemcsak egy-egy lófajta, hanem minden, az MLOSZ tagszervezetei által kezelt hazai lófajta vonatkozásában.

 

 

 

user

Vagyis a hamarosan elérhető portálon az érdeklődők kedvükre kereshetnek lovakat, legyen az kisbéri félvér, magyar hidegvérű, ügető, magyar sportló, lipicai, shetland póni, de sorolhatnám az összes elismert lófajtánkat, és az elért adatok a hiteles állami nyilvántartással megegyezők lesznek. A webfejlesztést Horváth György, az iWorkshop vezető fejlesztője és a Sárkány Informatikai Zrt. együttműködésben végezték.
A portál egyedi tervezésű dizájnt kapott, ötleteivel és egyedi megoldásaival Békési Zsófia grafikus segítette a fejlesztői csapat munkáját.

A LARA-WEB portál hamarosan nyilvános használatba kerül. Első körben a publikum csak az ingyenesen elérhető tartalommal találkozhat majd, az emelt szintű, díjfizetéshez kötött tartalmat a későbbiekben tesszük elérhetővé, de ízelítőt abból is adunk most. Minden tartalom képernyőre optimalizáltan jelenik meg,
akár mobiltelefonon, tableten, vagy asztali gépen böngészünk. A portál menüje szerteágazó, többszintű. A nyilvános tartalom a fehér hátterű menüpontok alatt érhető el, a felhasználói regisztrációt és belépést követő, személyre szabott tartalom pedig a zöld hátterű menüből.

Hagyományos tartalomként bemutatjuk a szervezetünket, illetve minden tagegyesületünknek és az általuk kezelt lófajtáknak külön bemutatkozó oldalt szenteltünk. Az MLOSZ szolgáltatásai és az aktuális díjszabás modern, dinamikus formában jelenik meg, és igyekszünk majd friss hírekről, idősoros formában megjelenített eseményekről tájékoztatni az oldal látogatóit. A központi és területi elérhetőségeinket a Kapcsolat
menüben találják meg, és szükség esetére készülünk Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) megválaszolásával is.

A „Mindent a lóról” elnevezésű menüpontban tervezünk ismeretterjesztő tartalmakat megjeleníteni, amely tartalmakat témakörökre csoportosítjuk (pl. tenyésztés, egészségügy, takarmányozás, lovaglás stb.). A fejlesztésünk része, hogy ezeket a tematikus tartalmakat időszakos hírlevelek formájában a feliratkozók
számára megküldjük.
A portál valószínűleg leglátogatottabb része a kétféle lókereső lesz. A főlapon elérhető gyorskeresővel lónévre és/vagy a tenyésztők által ismert törzskönyvi számra lehet keresni: a szabadszavas kereső 100 rekordnyi találati listát jelenít meg. Precízebb keresést a menüből is elérhető lókeresőből indíthatunk.
A keresési feltételeket lónévre, azonosítószámra, színre, nemre, fajtára, születési évre, szülőkre stb. is szűkíthetjük, de így kereshetünk majd aktív fedezőméneket is felállítási hely (megye) szerint, és a későbbiekben fizetős tartalommal elérhető „eladó ló” státusz is választható szűrőfeltétel lesz. A kiválasztott ló adatlapján
minden fontos adat megtalálható: alapadatok, 4 ősös családfa, ivadékok és testvérek listája, a fedezőmének felállítási helye térképpel, de a második körben elérhető funkciók között már a lótulajdonos felhasználó által feltöltött képek, leírások vagy beágyazott videók színesíthetik a lovak adatlapját. A bejelentkezett, jogosult felhasználók számára, elsősorban díjfizetés ellenében elérhető funkciók igazi csemegék lesznek. Ezeket a funkciókat természetesen csak az előzetesen regisztrált felhasználók beazonosítása, adataik hitelesítése és GDPR szabályok szerinti kezelése után tesszük majd elérhetővé. Lehetősége lesz például a lótulajdonosoknak, lótartóknak a központi nyilvántartásba bejelentett, saját tulajdonú vagy tartású lovaikat listázni, amely internetes funkció főleg az őshonos támogatási programban részt vevő lótenyésztőket fogja nagymértékben segíteni. Készülünk ezen kívül olyan online szolgáltatásokkal, amelyek jelenleg csak papíralapon elérhetők: a szerződött kancafedeztetési állomások a jövőben egyedi sorszámú, elektronikus fedeztetési jegyzőkönyvet tölthetnek ki és küldhetnek be nyilvántartásra, a lóadatok adatbázisból történő lehívása segítségével, de a tenyésztők a megszületett csikóikat is bejelenthetik majd online formában az MLOSZ felé.

Az MLOSZ tagszervezetei, az országos lótenyésztő egyesületek a LARA-WEB portál létrehozásával a magyar lótenyésztők és minden, a lovak iránt érdeklődő ember számára olyan új, angol nyelvűre is váltható információs portált teremtettek, amely hiteles adatokkal segíti a tenyésztési szakmai döntéseket, promótálja a Magyarországon tenyésztett lófajtákat és tenyésztőszervezeteiket, és ma még fel nem mérhető kapcsolatteremtési lehetőségeket nyit a lovak értékesítésének területén.

Az MLOSZ ezzel a fejlesztésével óriási lépést tett, és ebben az Agrárminisztériumnak köszönetünket fejezzük ki, hiszen az ő anyagi támogatásuk nélkül nem jutottunk volna el idáig. A szakmai munkát a szövetség dolgozói, tagegyesületeinek kollégái segítették ötleteikkel, és külön elismerés illeti Dr. Németh Csaba elnökségi tagunkat, aki a többévtizedes szakmai és korábbi lónyilvántartási fejlesztési tapasztalataival hozzájárult a fejlesztés sikeréhez.

Természetesen, mint minden fejlesztés, akkor tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, ha folyamatosan újul, tartalommal bővül, ehhez azonban az üzemeltetés és fejlesztés költségeit ki kell gazdálkodnunk. Bízunk benne, hogy a méltányolható díjfizetés ellenében későbbiekben elérhető tartalmak bevezetése, hirdetési felületek biztosítása ezt a fejlesztő szakmai munkát segíteni fogja.

A hamarosan elérhető portálunkhoz jó böngészést kívánunk!”

forrás: 2023. március-április | Lovas Nemzet | www.lovasnemzet.hu